Rendszerkövetelmény:
 

• Processzor: Pentium III/Athlon 700 MHz
• Memória: 256 MB
• Optikai meghajtó: 8xCD-ROM
• Grafika: 32 MB-os DirectX 9.0a kompatibilis videokártya

A 2003-as év legsikeresebb játéka minden kétséget kizárva a Call of Duty volt. A Medal of Honor: Allied Assault fejlesztõi közül kivált Infinity Ward csapat alkotása a jelentõs konkurencia (MoH:AA és BF1942 és kiegészítõik) mellett is nagy népszerûségre tett szert. Lapunk olvasói is elsöprõ fölénnyel szavazták meg az Év játéka díjra, és szerkesztõségünk berkein belül is az egyik legkedveltebb játék már egy éve. Ahogy az lenni szokott, a kiadó nem hagyja veszni az aranytojást tojó tyúkot: a CoD se maradhatott küldetéslemez nélkül. A United Offensive fejlesztését az Activision a Gray Matter Interactive Studiosra bízta (reménykedjünk benne, hogy ennek hátterében az áll, hogy az Infinity Ward csapat valami mással r11; nevezetesen egy második résszel r11; van elfoglalva J. Ezt a csapatot a Redneck Rampage és Kingpin játékok mögött álló Xatrix fejlesztõcég tagjai alapították, és eddigi legnevesebb alkotásuk az id Software klasszikus Wolfenstein játékának folytatása, a Return to Castle Wolfenstein volt. Talán az egyik legnagyobb újítás az alapjátékhoz képest a jármûvek megjelenése. Dzsipeket és különbözõ tankokat vezethetünk, vagy ülhetünk be utasnak, illetve a rajta lévõ gépfegyver mögé állva onnan irthatjuk ellenfeleinket.

A jármûvekbe egy, kettõ vagy három fõ fér bele, a dzsipeknél az elsõ katona irányítja a jármûvet, a második a rajta lévõ gépfegyvert vezérelheti, a harmadik pedig egyszerû utas lehet. A tankokban az irányítás mellett az ágyúért felel az elsõ beugró szereplõ, míg egy esetleges második játékos az ágyútorony gépfegyverét használhatja.Természetesen számos új fegyver is került a kiegészítõbe, mindhárom fél részére. Telepített fegyverek már eddig is voltak a pályákon, most már azonban mobil változatuk is van, melyeket használat elõtt állványzatukra kell lehelyezni. Ilyen például az amerikaiaknál a Browning .30 M1919A6 vagy a német Machinegewehr 34. Az angolok és oroszok kaptak egy-egy új pisztolyt, az angoloknál pedig megjelent a Stan Mk IIs hangtompítós változata. A tankok elleni harchoz bevethetjük a kézigránátnál nagyobb erejû robbanóanyag-csomagot (használata ugyanaz, mint a gránátnak), vagy a különbözõ új, az alapjátékban lévõnél erõsebb rakétavetõket (Bazooka, Panzerschrek). Újdonság még a németeknél megjelenõ lángszóró is. Nem fegyver, de új a multiplayer játékban használható füstgránát, mely fedezékül szolgáló jótékony füstöt szolgáltat katonáink számára. A gránátok használata is fejlõdött: lehetõség van az idõzítésükre is, azaz mi dönthetjük el, hogy 1-5 mp között mikor robbanjon az eldobástól számítva (persze nem árt vigyázni, nehogy a kezünkbe robbanjon fel, ha elszámoljuk magunkat J. Kisebb, de hasznos újítás a sprintelési lehetõség: korlátozott ideig ugyan, de a fegyvert mellõzve rövid távon gyorsabban futhatunk. Utána persze nem csoda, ha lihegni kezd emberünk, de bizonyos idõ alatt újra feltöltõdik sprintelési képessége és szaladhatunk tovább.

Az egyjátékos mód ezúttal a második világháború második felét dolgozza fel: amerikai oldalról az Ardennekben zajló eseményektõl kapcsolódhatunk be, a britek oldaláról egy kis szicíliai kalandban vehetünk részt, míg az oroszoknál Kurszk ostromától indul a történet - összességében 13 küldetésben vehetünk részt. Az egyszemélyes rész már az alapjátékban se volt hosszú, ez ugyanúgy elmondható a United Offensive-rõl is: elõképesítéstõl és nehézségi szinttõl függõen 8-12 óra szükségeltetik a végigviteléhez. A játék látványvilágáról és hangulatáról együttesen elmondható, hogy nagyon jól érvényesül a készítõk azon törekvése, mely szerint még inkább filmszerûbbé akarták varázsolni a játékot. Az egyszemélyes küldetések látványvilága meglehetõsen gazdag, köszönhetõen a legkülönbözõbb helyszíneken zajló küldetéseknek.

Talán a legélvezetesebb újítása az egyszemélyes játéknak, hogy gyakorlatilag minden küldetésben kiszélesedik körülöttünk a világ, vagyis nem csak a mi fókuszunkban zajlanak az események, hanem körülöttünk mindenhol: a levegõben repülõgépek húznak el (és zuhannak le a közelben), a többi frontszakaszon is küzdenek a katonák stb.. Általánosságban elmondható, hogy jó pár szép, új effekt került a játékba, kezdve a különbözõ robbanási/füstölési effektektõl a lezuhanó gépeken át az éjszakában fellõtt jelzõrakétáig. Annyi új környezeti elemmel sikerült tarkítani a játékmenetet, hogy nem igazán lehet kiszámítani az események további menetét, ami meglehetõsen élvezetessé és kellõen változatossá teszi a játékot. Arról nem is beszélve, hogy bár eddig is voltak szép nagy fegyverek, most újabbakkal gazdagodott a készlet: a képekrõl gondolom már mindenki ismeri, hogy a B-17-es bombázó gépágyúját is meg lehet markolni, de ugyanígy lehet a tank, a dzsip, vagy egy õrnaszád fegyverzetét is kezelni.

Az egyes pályák általában kellemesen nagy kiterjedésûek, és így elég sok feladatot kell teljesítenünk rajtuk. Az azonban semmit sem változott, hogy többnyire elõre kijelölt (illetve felaknázott) úton vagyunk végigterelve. Ezen az úton azonban nem igazán fogunk unatkozni, hiszen annak ellenére, hogy legtöbbször nem egyedül harcolunk, az ellenség mindig jó nagy túlerõben van. Bár ha már a csapattársaknál tartunk, akkor el kell mondani, hogy a bajtársaink célzó-képessége a polgári szolgálatosokéval összemérhetõ, de nélkülük azért egy-két szituációt képtelenség lenne megoldani.

Az egyszemélyes küldetésekben csupán pár apró negatívumot lehetett felfedezni. Az egyik ilyen, hogy az egyes scriptelt események igencsak nyilvánvalóra sikerültek. Érdekes volt például, hogy az egész hadsereg átvonulhatott az ellenség orra elõtt egyetlen lövés nélkül, de ha én kiléptem a fal mögül, huszonhárman kezdtek el tüzelni a kis csapatunkra (de legalábbis rám). Kissé furcsa volt az a megoldás is, amikor a rháttérbe rakottr1; vagyis kilõhetetlen katonát sikerült felfedeznem. Továbbá az is elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy bár számunkra sokszor egyetlen lövés is végzetes lehet, csapattársaink többsége kimondott terminátorként kel fel a sokadig telitalálat után is. Az új multiplayer pályák méret tekintetében sokszorosai az eddigieknek. Ennek egyik legfõbb oka, hogy a tankok és dzsipek többszemélyes módban is használhatóak a legtöbb új pályán. Játékmódok terén kettõvel bõvült az eddigi választék. Base Assault módban mindkét fél három bázissal rendelkezik, melyeket elõször szét kell bombázni, majd egy robbanóanyagot telepítve végleg megsemmisíteni. Az a csapat nyer, aki elõször pusztítja el mindhárom ellenséges bázist. A telepített bombát pedig meg is kell védeni, mert az S&D módhoz hasonlóan itt is lehetõség van azok hatástalanítására. Domination módban a pályán 5-6 zászlóval megjelölt pont van, ezek egyidejû birtoklása jelenti a gyõzelmet. Ha odaérünk egy ilyen ponthoz, kb. 10 másodperc alatt foglalhatjuk azt el, melyet a felhúzott zászló jelöl. Ha nem védjük meg, az ellenfél felhúzhatja a helyére saját zászlaját, és így megy ez egészen addig, míg egyik csapatnak nem sikerül elfoglalnia mindet. Emellett persze a régi játékmódokat is felfrissítette az, hogy a pályákon megjelentek a jármûvek.

Multiplayer módban a pontszerzés már nem csak az általunk lelõtt emberek számától függ. Díjazza a program az adott pálya céljának teljesítésébe való közremûködést, például a robbanóanyagok telepítését vagy egy bázis elfoglalását. Az elért pontszám alapján pedig rangunk folyamatosan nõhet a játék során, ami különbözõ extrákkal jár. Például több gránát lehet nálunk, távcsövet kapunk, a legmagasabb fokozatot elérve pedig akár légitámadást is kérhetünk a választott célpont fölé. Ez utóbbinak sajnos negatív hatása is van: egyesek láthatóan csak arra hajtanak, hogy gyorsan elérjék az 50 pontot, majd „rosszabb esetben" gondolkodás nélkül az ellenség spawn-pontja fölé küldik a bombázókat. A United Offensive megjelenésével tovább nõtt a Call of Dutyban már eddig is magas szinten meglévõ játékélmény, és bár az alapjátékot se untuk még meg, sokkal több lehetõségünk lett benne, elsõdlegesen a multiplayer játékmód kihasználására. A Gray Matter megmutatta, hogyan kell egy profi játékhoz hasonlóan színvonalas kiegészítõt alkotni.